Elektromos rolleres férfit gázoltak halálra a Fehérvári úton
Egy turistabusz alá esett be az elektromos rollerrel közlekedő férfi.
Egy turistabusz alá esett be az elektromos rollerrel közlekedő férfi.
Nem sokkal az eset után beazonosították a feltételezett elkövetőt.
Az ügyészség szerint fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, hiszen a sofőr a gázolás helyszínéről is elmenekült.
T. Klára Petrát korábban öt és fél évre ítélték első fokon.
A baleset Tata közelében történt a 64-es kilométernél.
A salgótarjáni férfi idén januárban ittasan elütött egy fiatal nőt, majd megállás nélkül elhajtott a helyszínről, azután egy barátjára fogta a gázolást. Az ítélet elsőfokú, mindkét fél fellebbezett.
A gyalogos átkelőkön történt gázolásokból is sokszor annyi történt a fővárosban, mint akármelyik megyében.
Halálos közúti közlekedési balesetet okozott, majd barátjára terelte a gyanút egy 40 éves férfi, akit a rendőrök őrizetbe vettek.
Az alkalmazott a rakodógép mögött dolgozott, amikor megtörtént a baleset.
Elgázolt egy úttesten fekvő férfit egy autó Medgyesegyháza és Kétegyháza között, a sérült a kórházban meghalt – közölte honlapján a rendőrség.
Zebrán ütött el egy autó két gyalogost pénteken Szajkon, egyikük a helyszínen meghalt.
Az úttestről lesodródó gépkocsi gázolt halálra el egy embert a 65-ös út Tolna megyei szakaszán, Kéty belterületén - közölte honlapján a rendőrség.
Az ütközésben egy másik férfi is megsérült. A vádlott elismerte a bűnösségét.